A napnak hanyatlik tündöklő hintaja , Nyitva várja a szép enyészet ajtaja. Haldokló sugári halavánnyá lesznek, Pirult horizonunk alatt elenyésznek. Az aranyos felhők tetején lefestve Mosolyog a híves szárnyon járó estve, Mellynek új élettel bíztató harmatja Gyöngy cseppjeit a nyílt rózsákba hullatja.
Haldokló súgári halavánnyá lésznek, Pirúlt horizonunk alatt elenyésznek. Milyen hatást váltanak ki? Egy alkony, egy naplemente leírását kapjuk, méghozzá szándékosan. Kicsendül a versből a táj zeneisége, a természet hangjai: ahogy az erdő, a természet világa búcsúzik a nappaltól, félig vidám, félig melankolikus szépség árad a sorokból. A vers elején lévő pictura első része részletes táj leírás, melyben költői eszközök sokasága található meg.
Hamarosan este lesz, a nap lassan eltűnik az égről. Azután egy klasszicista képfestő. Mondanátok olyan szópárt amely rövid és hosszű magánhangzóval is értelmes? Csokonai Vitéz Mihály Gimnázimban (Debrecen)?
Rokokó finomítást észlelhetünk már az első sorban is: a mitológia száguldó napistenének tűzszekere tündöklő hintóvá szelidül. Az idilli hangulatba mélabús, borongós érzelmek keverednek. A metaforával a beszélo egy dolog jelentéstartalmát vagy annak egy részletét úgy érzékelteti, hogy két jelet egymásra vonatkoztat. A képszerűség eszközei.
Léteznek olyan nyelvi megoldások, melyek lehetővé teszik a hatásos, képszerű (jól elképzelhető) megfogalmazást. Cseppecskéit a nyílt rózsákba hullatja. Az alkony képecskéi nem díszletek, hanem egy tipikus szentimentális verskezdés. A naptól való búcsúzás melankóliával tölti el a szépséges tájat. Buda falán a rab - Egy-egy felhődarab - Ereszkedik alá.
E napnak hanyatlik tündöklő hintaja , Nyitva várja a nagy diszkóklub ajtaja. Gondolataink oly halovánnyá lésznek,, a. Arany János: Toldi) Ez a régi magyar elbeszélő költészet szokásos sorfaja. Előfordulhat, hogy egy feladatban több válasz is helyes.
A Pontáruházban korábbi vásárlásai után kapott pontjaiért vásárolhat könyveket. Tündöklő vállán, karján, és a kerek emlőn, Mely mint egy fakadó bimbó kipirúlva középett. Alkonyodásra jutott már a nap, s tiszta határát És a nyugvó tájt bágyadt lángszínbe borítván, Általadott vizet, és földet hüvös esti homálynak.
Azzal hatalmas fényesség támadt és a fényből egy csodaszép leány lépett elő. Haja sötét volt, mint az éjszaka, arca hamvas, mint a rózsa, s aki tündöklő szemébe nézett, annak szívében lángra lobbant a szerelem. A Hollókirálynő elégedett volt művével.
Már csak a ruha volt hátra. Tegyük hozzá mindjárt, hogyha igy tovább folytatjuk, még ezek a roncsok is elenyésznek s nem lesz, ami hir desse, hogy valaha számottevő kisipa runk volt. Napnak és esőnek egyformán örülnek.
Elkezdenek nőni, s álomra találnak, bimbót nyitogató álmodóvá válnak. Aztán az álmaik szél szárnyára ülnek, felszállnak az égbe, messzire repülnek. Magvas gondolatuk másik földre száll át, ott kelti életre gondolat virágát. A virág, s az álom, így terjed a Földön.
A határ le van zárva, és semmi sem látszott, falvak sem, nemhogy elpusztított templomok, igaz, a napnak már hanyatlott tündöklő hintaja ). Arszen és a sekrestyés dühös örmény beszélgetésbe kezdtek, odaátra mutogatva. A templomot már nem nyitották ki. A tetején finom, légiesen könnyű habbal, s ahogy a csészét az ajkaimhoz emelem a meghitt pillanat szépsége megtölti lelkemet.
Különösen értékesek és fontosak a napnak ezek a percei, mivel azt a vágyott örömöt dédelgetik minden rezdülésükben, hogy magammal foglalkozom, időt szánok önmagamra s lelkileg táplálom magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.